Dhammapada versek
A Dhammapada új köntösben
Szopkó Tibor Norbert
A bölcs nem háborog szóra,
nem remeg gyenge vádra.
Amint a szél nem rendíti a hegyet,
a sas nem hajol a légynek szavára. (1)
Paṇḍito na vivaṇṇeti,
veravācāya na kampati.
Yathā pabbato vātena saṇṭhāti,
garuḷo maṅkavācāya na calati. (1)
Ki sárba lép, s piszkot szór,
az maga is bemocskolódik.
De ki tiszta, fényt sugároz,
sötét szavaktól nem fakul. (2)
Yo paṅke patiṭṭhahati rajojallaṁ ca vikirati,
so attānameva pi makkhayati.
Suci pana obhāsaṁ obhāsati,
kaḷevaravācāya na milāyati. (2)
Aki más felett törvényt ül,
maga is megítéltetik.
Bár a rabló tőrbe csalja áldozatát,
rá is lesújt egy felsőbb hatalom. (3)
Yo aññe vinicchayaṁ karoti,
so attānameva vinicchati.
Coropi yathā upanayhaṁ karoti,
tassa pi upari atthi adhipateyyaṁ. (3)
Ki másról véleményt formál,
az önmagát vakítja meg.
Ahogy a hajó a háborgó tengeren,
úgy vész el, aki nem lát tisztán. (4)
Yo aññaṁ saññāya sañjānāti,
so attānameva andhīkaroti.
Yathā nāva samuddasmiṁ kampati,
evaṁ nassati yo na passati. (4)
Ha nem emelsz, ne dönts le,
ha nem kérdezel, ne ítélj.
Ki tudás nélkül szólni mer,
saját szavában botlik el. (5)
Yadi na uddhareyya, na apaneyya,
na pucchitvā na vadeyya.
Duppañño yo bhaṇati,
so sakameva vāce paribandhati. (5)
Nem az a bölcs, ki sosem bukott,
hanem ki ezerszer is felállott.
A mester útja próbák sora,
a sok kudarc: az ő mentora. (6)
Na so paṇḍito yo na patati,
sahassaṁ uṭṭhahati paṇḍito.
Ācariyamaggo dukkhamaggo,
parājayā tassa ācariyo. (6)
Aki gyakorolni mindig lusta,
ügyetlenség lesz a jussa.
De aki fárad, újra próbál,
arany lesz a szenvedés kohóján. (7)
Yo sadā alaso bhāvetuṁ,
dubbhatto hoti kāyavacīyaṁ.
Yo pana vīriyaṁ karoti punappunaṁ,
santāpeheva suvaṇṇaṁ hoti. (7)
Ki attól fél, hogy mindenki elhagyja,
Az csak a saját kínját hízlalja.
Bánat emészti testét, szívét, tudatát,
Önnön kezével hinti betegségnek magvát. (8)
Yo bhāyati sabbe maṁ pahāyissantīti,
so attano dukkhameva vaḍḍheti.
Soko khādati kāyacittaṁ,
rogabījakampi sayaṁ vapati. (8)
De ki szembenéz azzal, ami fáj,
mint a Buddha egykor, fényben áll.
Nem bújik múltja árnyékába,
szabad, mint a szél, nincs bezárva. (9)
Yo dukkhena samāgacchati,
yathā pubbe Buddha jotati.
Na palāyati atītachāyāya,
muttacitto vāyo viya na nibandhati. (9)
Ki mást bánt, magát is megsebzi,
szívén múltja súlyát viszi.
Minden lélek hordoz fájdalmat,
s e kín okán szór másra átkokat. (10)
Yo paraṁ hiṁsati, attānameva dukkhāpeti,
pubbakammaṁ cittasmiṁ dhāreti.
Sabbo satto dukkhabhāgī,
tasmā paraṁ pi vyāpādaṁ paṭṭhapeti. (10)
Ne gyűlölj hát, mert ki gyűlöletben ragad,
a sötétség kedvéért minden fényt megtagad.
Aki a szenvedőt teljes szívből megérti,
Saját életét is szebben, könnyebben éli. (11)
Mā veraṁ dhārehi, veramaṇe patiṭṭhāya,
tamasi atthaṁ pahāya ālokaṁ paṭikkhipati.
Yo dukkhitaṁ sabbacittena anudayaṁ paṭivijjhati,
so attano jīvitaṁ suddhaṁ sukhena viharati. (11)
Ki csak beszél, de cselekedni nem mer,
üres annak szava, mint a kiszáradt csermely.
Szép ígéret, hízelgő szó,
mind múló szólam, csaló. (12)
Yo bhāsati, na karoti,
tassa vacanaṁ tucchaṁ, sussussati khuddakaṇṇikā viya.
Sundaravacanaṁ madhurabhāsitañca,
sabbaṁ atikkamati, musāvādo viya. (12)
Ki keveset szól, de cselekszik helyesen,
az bölcs, mert nem szóval, tettel üzen.
Ténykedése nyomán a béke virágzik,
a káros ösvényről letért, ez jól látszik. (13)
Yo appakaṁ bhāsati, suṭṭhu ca karoti,
so paṇḍito, na vacanena, kammakena paññāyati.
Tass’ānisaṁsena santi virūhati,
pāpakammamaggaṁ pahāya, paññāyati. (13)
Az erdők mélyén csend honol,
hol a látás tisztább, s a lélek szól.
De a tan nem csak lombok alatt terem,
kortalan, jelen van mindenütt, mindenben. (14)
Araññe tu santo hoti,
yattha passati suddhasaññāya,
atha ca dhammo na so vanasaṅgato,
akkālikaṁ sabbattha atthi. (14)
Nem kötődik nyelvhez, sem földhöz, határhoz,
a dharma ragyog barlangban, városban, árkon.
Ki látni tanulja a világot, ahogy van,
boldog ő, szabad minden pillanatban. (15)
Na bhāsāya na janapade na simāya,
dhammo jotati guhāya nagare vā.
Yo yathābhūtaṁ passati,
so sukhi hoti sabbakālaṁ vimutto. (15)
Ki azt hiszi, hogy választ csak mástól várhat,
folyton vándorol, keres, s közben csak fárad.
Számtalan új mester, új tan, újabb remény,
de az elme nyugtalan, mint szél a hegy tetején. (16)
Yo maññati aññato pañhaṁ,
so pubbaparato dhāvati;
Bahūnaṁ upanissayaṁ icchati,
cittaṁ calati selamiva vātena. (16)
Nem a hely szabadít fel, nem a szerzetesi ruha,
sem díszes szavak, sem új tanítók hada.
Figyeld önmagad, és véget ér az álom,
így nem akadsz fenn, mint űzött vad, a hálón. (17)
Na maṇḍitaṁ vāsanaṁ, na saṅghaṁ,
na bahuṁ vacanaṁ na satthu-saṅghaṁ;
Attānaṁ passa, jāgarāhi,
na bajjhasi maccho va jāle. (17)
Mint erdő mélye, hol nincs mit kívánni,
a csend segít a vágyaktól megválni.
Így kell elménkből elengedni mindent,
mi űz, mi bánt, mi megköt minket. (18)
Araññe yattha natthi taṇhā,
tattha santi hoti kāyacitto;
Evaṁ cittaṁ vinodetabbaṁ,
yaṁ hitvāna hoti sukhī. (18)
Az üresség nem idő és nem is tér,
ott nem ural többé vágy, nem hajt a vér.
Ki látja, hogy nincs mit megragadni,
az elkezd végre békén elnyugodni. (19)
Suññataṁ na kālo na okāsaṁ,
tattha natthi taṇhā vā kāma-vasaṁ;
yo tattha nappajānāti gahaṇaṁ,
so tattha santim-upeti niccaṁ. (19)
Ha tiszta az elme, s nem zavarja vágy,
feltárul a világ – igaz, csodaszép, lágy.
Ez a Felébredés, hol a forma tűzbe vész,
s ami marad: a létező, örök és egész. (20)
Yattha cittaṁ visuddhaṁ hoti,
na taṇhā na rāgo upaddaveti;
so passati dhammaṁ sobhanaṁ,
taṁ nibbānaṁ, niccaṁ, anidassanaṁ. (20)
Fedezd fel!
Projektek
Hírek
A csapat
Szabályzatok
Adatkezelési tájékoztató